Cégprofil
Cégünk, a Körte Környezettechnika Kft. – a jogelődökkel együtt – több mint 30 éve van jelen a környezetvédelem területén. A korai időszakban a fő tevékenység a felületkezelői (galvánipari) tevékenységből származó iszapok szolgáltatásban történő víztelenítése volt. Ebből fokozatosan épült ki a technológiai fejlesztés, amely egyrészt a meglévő szennyvízkezelői eljárások korszerűsítését jelentette, majd pedig saját megoldások fejlesztését, kulcsrakész telepítését.
Bővültek a vállalkozási határok – a technológiákba saját fejlesztésű gépeket, berendezéseket is terveztünk, amelyeket magunk gyártottunk; néhányat ezek közül termékként ma is értékesítünk. Ekkor már a tevékenységi terület nem korlátozódott a galvániparra: fokozatosan szinte valamennyi iparágba eljutottunk. Készítettünk szennyvíztisztítót textilgyárnak, vágóhídnak, tejüzemnek, autó- és gépgyáraknak. A 90-es évek elejére az ipari környezetvédelem egyik piacvezető cégévé váltunk, egyre jelentősebb hulladékkezelési projektekkel a szennyvíztisztítás mellett.
Az eszközállományunk, a gyártóbázis-háttér és a technológiai megoldások kidolgozása során szerzett ismeretek segítettek bennünket abban, hogy bekapcsolódjunk az induló környezeti kárelhárítási munkákba. Számos munkánk volt felhagyott laktanyák talajvíz-tisztításában, illegálisan elhelyezett hulladékok környezeti kárának felszámolásában.
Az ebben az időszakban Magyarországra betelepedő nyugat-európai cégekkel létrejött megbízásos munkakapcsolat során ismerkedtünk meg a környezetvédelmi szolgáltatás fogalmával. Ez kezdetben az általunk épített technológia üzemeltetését, később gyakorlatilag a Megbízó valamennyi környezetvédelmi feladatának menedzselését jelentette: kezelőszemélyzet, vegyszerek, hatósági kapcsolattartás, eredménygaranciával járó szakmai felügyelet.
Technológiai portfóliónk bővítéseként fuzionáltunk egy biológiai szennyvíztisztítási licensszel rendelkező céggel; néhány éves együttműködés után partnerünk kivált és önállóan folytatta. Újabb néhány év múlva, egy átszervezést követően tulajdonosistruktúra-váltás is történt. Napjainkban a Körte Környezettechnika Kft. továbbra is az ipari szennyvíz- és szennyvíziszap-kezelés egyik meghatározó szereplője, amelyet megalapozott szakmai háttere és magas színvonalú, korrekt munkavégzése biztosít.
Célunk, hogy továbbra is az ipari környezetvédelem egyik meghatározó szereplőjeként legyünk jelen ezen a területen.